Tanácsok a Diétához

Összegyűjtöttem néhány gondolatot, aminek biztosan hasznát veszed, ha épp most döntöttél úgy, hogy életmódváltásba kezdenél. Egy diéta ahhoz, hogy működjön, fontos, hogy jól szervezett-rendszerezett legyen, ebben próbálok most neked kicsit segíteni.
Első szabály: soha, soha, de soha ne hagyd ki a reggelit!Szervezeted akkor tud a legideálisabban működni, ha reggel minél hamarabb, energiához jut, ezért a reggeli gyakorlatilag kihagyhatatlan. Fogyassz lassan felszívódó szénhidrátokat és állati fehérjét is, jó példa erre egy zabkása túróval, vagy tejsavó fehérjével és némi gyümölccsel. A reggeli elfogyasztásával indítod be az anyagcserédet, ami így egész nap sokkal nagyobb sebességgel fog pörögni.A vacsora időzítése is lényeges ne feküdj le teli gyomorral, akkor sem, ha esetleg későn érnél haza, de persze az sem ideális, ha túl sok idő telik el az utolsó étkezéstől, hiszen így reggelre különösen ki leszel már éhezve. Lehetőség szerint a vacsorádat időzítsd lefekvés előtt 3 órával korábbanra. Tehát az este 6 óra -hiába szokás ezt mondani – csak annak ideális, aki 9 óra körül fekszik. Ha rád inkább az éjfél jellemző, akkor érdemes a vacsorát 20-21 órára igazítanod.
Hányszor egyek egy nap?Ahhoz, hogy a testedet folyamatosan, egyenletesen megfelelő mennyiségű energiával lásd el, a sokszor keveset elv alapján étkezz. Mindehhez minimum 3, de optimálisan 5, akár 6 étkezés is szükséges. Sem az éhezés, sem pedig a túlzott mennyiségek bevitele nem javasolt!
Milyen sűrűn egyek?Azon túl, hogy naponta 3-5 alkalommal eszel, ügyelj arra is, hogy egyenlő idők teljenek el az étkezések között, így lesz kiegyensúlyozott a vércukorszinted, ami a fogyáshoz, de a teljesítményed fokozásához is elengedhetetlen.
Mi a tuti módszer?Mindenkinek más a napi ritmusa, munkaideje, ezt bizony mindenkinek figyelembe kell venni, amikor elkezd egy diétát. Ezért lesz jó módszer egy kevésbé aktív személynek a napi 3x-i menü, amíg egy aktív sportoló inkább 2 óránként fog enni.
Abonyi Orsi